Mi az "pálfordulás", azaz hogyan lett Saulból Pál apostol?
Így mondja el Lukács az Apostolok cselekedeteiben Pál megtérésének történetét:
„Saul pedig az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz, és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának hívei, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe. Útközben azonban, amikor éppen Damaszkuszhoz közeledett, hirtelen mennyei fény villant fel körülötte, és amint a földre esett, hallotta, hogy egy hang így szólt hozzá: "Saul, Saul, miért üldözöl engem?" Ő pedig megkérdezte: "Ki vagy, Uram?" Az így válaszolt: "Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. De kelj fel, menj be a városba, és ott megmondják neked, mit kell tenned." (Ap.Csel. 9,1-6)
„Tudtotokra adom, testvéreim, hogy az evangélium, amelyet én hirdettem, nem embertől származik, mert én nem embertől vettem, nem is tanítottak rá, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából kaptam. Mert hallottátok: milyen volt az én egykori magatartásom a zsidóság körében, hogy féktelenül üldöztem az Isten egyházát, és pusztítottam azt. És a zsidó hithűségben sok kortársamat felülmúltam népem körében, minthogy fölöttébb buzgó rajongója voltam atyáim hagyományainak. De amikor úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott, és kegyelme által elhívott, hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem, hogy hirdessem őt a pogányok között, nem tanácskoztam testtel és vérrel. Nem is mentem fel Jeruzsálembe azokhoz, akik előttem lettek apostolokká, hanem azonnal elmentem Arábiába, aztán ismét visszatértem Damaszkuszba. Majd három esztendő múlva felmentem Jeruzsálembe, hogy meglátogassam Kéfást, és nála maradtam tizenöt napig. De az apostolok közül nem láttam mást, csak Jakabot, az Úr testvérét. Amit pedig nektek írok, íme, az Isten színe előtt mondom, hogy nem hazugság. Azután elmentem Szíria és Cilicia vidékére. Júdea keresztyén gyülekezetei azonban személy szerint nem ismertek engem. Csupán ezt hallották: "Aki egykor üldözött minket, most hirdeti azt a hitet, amelyet valamikor pusztított. És dicsőítették énértem az Istent.” (Gal 1,11-24)
A közmondás ezt úgy mondja: "kutyából nem lesz szalonna"
@Flagellum Dei: Tudod, Atti, a menny "kutyából lett szalonnákkal" lesz tele...
@Flagellum Dei: ... olyanokkal, akit Jézus vére tisztára mosott: vámszedőkkel, paráznákkal, részegesekkel, akik tényleg felismerték Isten Jézus Krsztusban kinyilvánított kegyelmét és szeretetét.
@Flagellum Dei: A kegyelem olyan dolog, amit nem lehet kiérdemelni, csak hálával átvenni.
@Flagellum Dei: "azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek; és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket" (1Kor 1,28)
@Flagellum Dei:
http://totati.blogter.hu/393881/palfordulas
@totati:
Az én hitem szerint, nem lehet üdvözülni más szenvedése által. Csak saját cselekedeteink esnek elbírálás alá.
@Flagellum Dei: Nem egy Istenben hiszünk. A te istened nem az én istenem. Te nem hiszel abban, hogy Jézus Krisztus kereszthalálával megfizette a bűneink árát, és üdvösséget szerzett nekünk, és nem fogadod el az Ő vére a tisztító erejét. Így döntöttél. E döntésedtől eltéríteni emberi érvekkel nem tudlak, és nem is akarlak. Párszor már írtam neked, én csupán egy hírvivő vagyok, akinek vagy hisznek vagy nem. Járd meg az útjaid, Atti druszám! Legyen szép hétvégéd! :-)
@totati:
Nem kell hogy ugyan az legyen az Isten -ünk. Elég ha békében megférnek egymás mellett.
Köszönöm a jókívánságot, hasonló jókat kívánok.
Amikor Szent Pál még zsidó volt megkeresztelkedése előtt, gyűlölte Jézus Krisztust és üldözte a keresztényeket és a kereszténységet."
Pál azt mondta: " Ismeritek korábbi pályafutásomat, milyen engesztelhetetlenül üldöztem az Istent Egyházát és romboltam azt. Hogyan hagytam le a zsidó vallásba vetett fanatikus hitem miatt sok korombeli férfit azzal, hogy sokkal fanatikusabban követtem őseink hagyományait mint ők. (Gal. 1:13, 14).
@El Fascismo:
Furcsa mód, Saulus halálát nem követelték azok akik a Jézusét.
Ha nem tudsz valamit megakadályozni, akkor állj az élére.
@beatus:
A kereszténység és a nacionalizmus annyira kapcsolódik egymáshoz, hogy elképzelhetetlen külön - külön. Isten nélkül ugyanis nincs se haza se család.
@beatus:
A Hegedűs Lóránt hozzám képest csak egy lágy liberális lenne :D:D:D
29. Flagellum Dei
Mert lenácizta a MIÉPet és nem tudom miért.
@beatus:
lemaradtam valamiről. Mikor nácizta le?
@Flagellum Dei 31:
Nem tudnék évszámot mondani de a Magyar Fórumban olvastam, még régebben. Meglepett.
@Flagellum Dei: (9) Mi férjünk meg békében egymás mellett! :-) "Isteneink" majd eldöntik a többit. Mint Illés idejében...
@Flagellum Dei: (11)Erre rosszul emlékszel, Atti! Pál számos, igen súlyos konfliktusba került a zsidókkal megtérése miatt! Csak néhány ízelítő:
"Amikor Saul megérkezett Jeruzsálembe, csatlakozni próbált a tanítványokhoz, de mindenki félt tőle, mert nem hitték, hogy tanítvány. Barnabás azonban maga mellé vette, elvitte az apostolokhoz, és elmondta nekik, hogyan látta az Urat az úton, és hogy beszélt vele, és milyen nyíltan szólt Damaszkuszban Jézus nevében. Ettől fogva velük együtt járt-kelt Jeruzsálemben, nyíltan szólt az Úr nevében. Beszélt és vitázott a görög nyelvűekkel, ezek pedig arra készülődtek, hogy végeznek vele. Amikor azonban megtudták ezt az atyafiak, levitték őt Cézáreába, és elküldték Tarzuszba." (Apcsel 9,26-30)
Ikóniumban:
"... a pogányok és zsidók vezetőikkel együtt összefogtak, hogy bántalmazzák és megkövezzék őket. Ők azonban ezt megtudva elmenekültek Likaónia városaiba, Lisztrába, Derbébe és a környékre..." (ApCsel 14,5-6)
Lisztrában:
"... megkövezték Pált, és kivonszolták a városon kívülre, mivel halottnak hitték. De amikor körülvették a tanítványok, felkelt, és visszament a városba." (ApCsel 14,19-20)
Filippiben:
"megragadva Pált és Szilászt, a hatóság elé, a főtérre hurcolták ... a sokaság is rájuk támadt, az elöljárók pedig letépették ruhájukat, és megbotoztatták őket. Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket ..." (ApCsel 16,19;22-23.)
... és újra Jeruzsálemben:
"Felbolydult tehát az egész város, a nép összecsődült, Pált megragadták, kivonszolták a templomból, és a kapukat azonnal bezárták. Mikor pedig meg akarták ölni, jelentés érkezett a helyőrség ezredeséhez, hogy az egész Jeruzsálem lázong. Ez azonnal katonákat és századosokat vett maga mellé, és lerohant hozzájuk. Amikor azok meglátták az ezredest és a katonákat, abbahagyták Pál ütlegelését." (ApCsel 21,30-32)
@totati:
Csak azt hiszed, de éppen a lényeget nem látod:
"ezek pedig arra készülődtek, hogy végeznek vele. Amikor azonban megtudták ezt az atyafiak,levitték őt..."
@Flagellum Dei:
#1
"A közmondás ezt úgy mondja: "kutyából nem lesz szalonna""
A közmondás az közmondás.
Nem abszolút igazság.
Istennel semmi sem lehetetlen.
Épp ezért más a Biblia Istene, mert nem kell hordozni, nem lehet megváltoztatni,
ő viszont képes hordozni mindenkit, aki kéri Őt erre,
és képes radikális pálfordulást végrehajtani a "saulusok" jellemében.
Isten nincs a közmondások bilincsébe verve.
Ő Úr.
Mindenek felett.
@Flagellum Dei:
19.
Talán félreérthetted az "atyafiak" szót.
Itt azt jelenti, hogy a hittestvérei, a keresztény hittestvérei.
Nem azokat a zsidó vallású zsidókat jelenti itt az "atyafi", akik kövezni akarták, hanem azokat a kereszténnyé lett zsidókat, akiket ő régebben üldözött, de a damaszkuszi sztorit követően a testvérükké lett azoknak akiket üldözött, azaz a kereszténnyé lett zsidó testvéreinek.
Saulust(aki Pál-lá lett) és a keresztényekké lett zsidókat továbbra is üldözték a zsidó vallású zsidók.
Nem tudom, hogy érthetően fogalmaztam-e?
@hukkk:
"Talán félreérthetted az "atyafiak" szót.
Itt azt jelenti, hogy a hittestvérei, a keresztény hittestvérei."
Talán te pedig mindig és mindenben azt értesz amit akarsz. Itt azt jelenti, ott amazt, mindig azt amit éppen érteni, vagy éppen belemagyarázni akarsz.
Talán.
És ha talán mégsem talán?
"Térdre csuhások!"-ból is lehetett keresztény politikus...
@totati: Hát, ami engem illet lehet én is bemajréztam volna elsőre, ha Pál apostol egyszer csak becsönget hozzám...:D))
Nem vagyunk különbek... S még az a jó, hogy én is "pofára estem" egyszer a jó magas lovam hátáról. Egyenest ott landoltam, ahol a fent emlitett személy. Nem volt épp kellemes. De megérte, és azóta nem kell szemüveg, jobb a látásom is! :D)))))) Vagy mit tudom én, hogy van a nevetés jele, hihi! Már megint elfelejtettem...
u.i.: Nagyon hiányoztatok, srácok!
@spiral: Szia, Spiri! Remélem, jól vagy! Nemsokára kezdődik a dicsőitő próba, úgyhg