János 4,24-ben az áll: Isten Szellem (héberül: ruach, görögül: pneuma, angolul: Spirit, németül: Geist, a magyar fordításokban sajnos megtévesztő módon a Lélek kifejezés szerepel). 

Egyszer Elizeus prófétát Dótán városában bekerítették az arámiak, szolgája annyira félt, hogy

'"... Elizeus így imádkozott: URam, nyisd meg a szemét, hadd lásson! És az ÚR megnyitotta a szolgának a szemét, és az meglátta, hogy tele van a hegy Elizeus körül tüzes lovakkal és harci kocsikkal."  (2 Kir. 6,17.)

Isten megengedte Elizeus szolgájának, hogy belelásson a szellemvilágba! Miért? Mert a szolga, bár hívő volt, egy kilátástalannak tűnő helyzetben csak arra nézett, amit fizikai módon látott.

A hit pedig ... a nem látható dolgok létéről való meggyőződés" (Zsid 11,1.)

Az a keresztény, aki a szellemvilág létét, jelentőségét lekicsinyli, úgy jár, mint ez a szolga: elveszti a bizalmát Istenben! Minden kereszténynek tudni kell: a szellemvilágban jelenleg is HARC FOLYIK minden egyes emberért! 

"... testvéreim .... ha test szerint éltek, meg kell halnotok, de ha a Lélek (Szellem) által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok. Akiket pedig Isten Lelke (Szelleme) vezérel, azok Isten fiai." (Róm 8,12-13.) 

Legyen mennyei perspektívátok! Hogy hallhassátok: "... jól van hű szolgám..."